Csengőszó. Gondolataimból kiszakadva fásultam mentem ajtót nyitni. James. Szerettem őt, de ő mindig csak bántott. Amint érezte a megbocsájtásomat, azonnal folytatta eddigi életvitelét. Fű, buli, haverok, köcsög pornófilmek, idegbeteg, erőszakos stílus. Ilyenné tette az élet 2 év alatt. Vagy ilyenné tettem én? Meglehet, hogy az én hibám.
Nem ilyen volt- a lelkébe szerettem bele, a csillogó zöld örvénylésű szemébe, abba, ahogyan rátekintett. Tisztelet és szerelem volt benne.
De ez már megfakult és egyre nehezebb volt vele lennem -most festés közben határoztam el, hogy vége kell, hogy legyen. Sajnáltam, de ez van. Valami megszakadt bennem, és alapból a bizalomhiánnyal sem tudtam megküzdeni.
Régóta küzdöttem, de néhány múltbéli tette a bizalom és biztonság könnyed szárnyaira nehéz súlyokat aggatott.Régen tudtam bízni, most nem.
Minden változik. Én is mássá váltam, de a lényegem ugyanaz maradt.
-Szia.-mormolta, miközben közelebb lépett hozzám,és én még mindig a mellkasát néztem.
-Szia.
Lehajolt és lágyan megcsókolt, nekem mégsem esett jól. Olyan érzés volt mintha helytelenül cselekedtem volna, mintha rossz lenne, amit teszek. Olyan érzés volt mintha hűtlen lennék. Hűtlen??!! A saját barátommal, a jegyesemmel? Akivel épp most próbálok szakítani?
Már másodperc alatt megpróbáltam elhitetni magammal, hogy csak a szakítás miatt érzem ezeket a szokatlan dolgokat. Nem igazán hittem még önmagamnak sem.
-Bejöhetek?.-Célzott arra, hogy még az ajtóban toporgunk mindketten.Nevetettem.
-Persze. Kérsz valamit?-Kis ideig töprengett majd megrázta a fejét.
-Téged.-Gyengéden ejtette ki, és rajtam két érzés uralkodott el: düh és idegesség.
-Nos..-mondtam zavartan. -Az nem fog menni.-jelentettem ki határozottam.
-Miért? -Kérdezte vádlóan, szája remegett az elfojtott idegtől. És sem mertem képzelni mi lesz ha megtudja...
-Többé nem, mert vége. -A szívembe nagy fájdalom nyilat.Nem tudtam elhinni, hogy pont így kell véget vetni két évnek. És tényleg az "így"-en van a hangsúly. nem tetszik a mód, kizár a hideg és elönti a szívemet az apropó iránt érzett ellenszenv.
De elengedtem. Már nem szívom vissza a szavaimat, nem is tenném, ha lehetne se.
Arca zárkózottá, majd felderengett rajta a megértés.
-Vége?-Hangja már vészjóslóan dühös volt. Nem foglalkoztam vele. Sóhajtottam.
-Vége.-suttogtam elhalóan.
-De hát miért?-hangjában egy pillanatig hitetlenkedést és dühöt, és némi kíváncsiságot véltem felfedezni.
Lassan léptem be a konyhába és mentem el az asztalig, miközben James továbbra is mozdulatlanul várt engem.
Visszafelé már a telefonommal együtt mentem, és lázasan igyekeztem kikeresni a tegnapi képeket.
Megmutattam a képeket, amit tegnap este készített az egyik legjobb barátnőm Lilian. Szórakozóhely +fű+csaj+ James....
-Megcsaltál. Vége. Szakítok veled.-Tényszerűen közöltem, mintha éppen a legújabb baseballhírekről beszélgetnénk. Nem hagytam időt neki a szánalmas könyörgésre és magyarázkodásra, kiléptem mellette a szabadban.
Laza, könnyed anyagú lila spagettipántos felsőt és egy világoskék koptatott farmert viseltem. El is felejtettem: kissé telt vagyok, hosszú dús vörösesbarna hajam, és furcsa-kék szemeim vannak. Nem igazán szoktak belenézni. A bőrömet tekintve elég fehér vagyok. Szeretem az extrém ruhákat és mindig a kedvem szerint öltözködök. És vannak úgynevezett fűzős-napjaim, amikor csak fűzőt vagyok hajlandó felvenni.
A hajam azonnal az arcomba csapódott, és akaratlanul is összerezzentem a hideg szél érintésétől a bőrömön.Már halottam James hangját a hátam mögött.
-Kérlek..Scar..ne legyél ilyen. Nem is emlékszek erre.-Hangja elég fájdalmasan csengett, de én már nem tudtam ennek bedőlni. Nem emlékezik erre??!! És ez jelent bármit is azon kívül, hogy mekkora egy barom??
Láttam, hogy a düh elhomályosítja a látását, ujjperceit kifehéredve szorítja törékeny telefonomra. Közelebb lépett és én megijedtem.
-Sajnálom döntöttem. Már így is illékony volt a bizalom irántad.-Hangon határozottan csengett.
-Tee..szemét ribanc!!! Lépett felém közelebb dühtől szikrázó szemekkel. Én ösztönösen hátráltam.
-Ezért....-Nem folytatta, de keze lendült és eltalált. Sikítva rogytam guggolásba, kezeimet előretartva akadályoztam meg, hogy tiszta ruhámon ocsmány barna folt éktelenkedjen. Gyorsan álltam fel és futni kezdtem az erdő felé, miközben elmém azt fontolgatta, hogy biztos jó ötlet-e erre menni. Mert ha erre jön...
Rémültem futottam ki a kapun, a tisztás felé -legnagyobb félelmem és gyanúm beigazolódott, mert James követett.Átkozódva, és kiabálva szaladt utánam, és sajnos kettőnk közül mindig ő volt a jobb futó. Hátranéztem és már vele néztem szempárbajt.
-Scar...-Kezdte volna enyhíteni a haragomat és vele együtt saját bűntudatát. Egyik lábáról a másikra áll, de én közbevágtam.
-Nem. Nem érdekel, amit mondatsz!!! A cuccaidat összeszedtem. Vége!!! Fogadd el.Hagyj engem békén, nem akarok veled beszélgetni!! Megcsaltál és még te vagy az akinek feljebb áll és pofont osztasz?!!!!!-Hangon elég hisztérikusan csengett, és egy lépést tettem felé.
-Hogy képzeled ezt te James?? Mi a fészkes fenéért szórakozol velem? Fogd a cuccaidat és menj!!!-James szemei kikerekedtek, és hátrálni kezdett.
Fehér pólóban volt, és farmerban, alakját tökéletesen kiemelte ez a fajta öltözék mindig. Máskor talán ellágyultam volna, de most semmi ilyesmi nem volt.Főleg, hogy szemeiben semmiféle megbánást, vagy szomorúságot nem láttam.Dühöt annál többet.
Felém lépett és nagy valószínűleg újra meg akart ütni, de én kitértem elötte és egy jól irányzott rúgással a térdhajlatába elgáncsoltam. Sajnos nem volt teljes a diadal, mert csal féltérdre esett. Magamban szántam, hogy miért nem tud büszkeséggel és nemes erkölcsökkel távozni a színről. Két évet így lezárni...hát mindenesetre a véleményem gyökeresen megváltozott róla. Annyi szent!
-Hagyj!!!-Kiáltottam, és a fák visszhangozták.
A pillanat törtrésze alatt állt fel és lépett felém. Száját követelőzően az ajkaimra szorította és hevesen átölelt. Undor. Düh. Kétségbeesés. Erősebb mint én. Próbáltam ellökni de nem hagyta, éreztem hogy ágyéka az enyémnek feszül. Máskor egészen biztos nem így reagáltam volna..Minden erőmet bevetve egy kis távolságot toltam rajta, és elkezdtem sikítani.
-Segííítsééég!!-Ahogy egyre lentebb haladt egyre kétségbeesettebb lettem, hely nem volt hogy védekezzek, kezei bilincsként fogtak körül, és húzta le a felsőmet.
Nem!!Nem!!Nem. Nem akarom. Nem hiszem el, hogy képes lenne megerőszakolni.Hogy teheti??!! Egy mocskos szemét...!!
-Hagyj békén, nem akarlak!!-Könyörögtem és szememből a könnyek potyogni kezdtek.
Ő meg csak ledöntött a fűbe, és nevet.
-Nem azon múlik, hogy te mit akarsz!! Az enyém vagy.-Suttogta, és kirázott a hideg.
-Te is akarsz engem, ne tagadd.-Lehelte a fülembe.
A hideg elektromos szikrák futottak a bőröm alatt. Undorodtam tőle.Legszívesebben itt helyben megöltem volna, akkora haragot, sőt gyűlöletet éreztem.Testemben a görcs egyre nagyobb lett, egyre hangosabban kiabáltam.
És ő nem hagyta abba. A könnyeim összemosták a tájat.
Nem ilyen volt- a lelkébe szerettem bele, a csillogó zöld örvénylésű szemébe, abba, ahogyan rátekintett. Tisztelet és szerelem volt benne.
De ez már megfakult és egyre nehezebb volt vele lennem -most festés közben határoztam el, hogy vége kell, hogy legyen. Sajnáltam, de ez van. Valami megszakadt bennem, és alapból a bizalomhiánnyal sem tudtam megküzdeni.
Régóta küzdöttem, de néhány múltbéli tette a bizalom és biztonság könnyed szárnyaira nehéz súlyokat aggatott.Régen tudtam bízni, most nem.
Minden változik. Én is mássá váltam, de a lényegem ugyanaz maradt.
-Szia.-mormolta, miközben közelebb lépett hozzám,és én még mindig a mellkasát néztem.
-Szia.
Lehajolt és lágyan megcsókolt, nekem mégsem esett jól. Olyan érzés volt mintha helytelenül cselekedtem volna, mintha rossz lenne, amit teszek. Olyan érzés volt mintha hűtlen lennék. Hűtlen??!! A saját barátommal, a jegyesemmel? Akivel épp most próbálok szakítani?
Már másodperc alatt megpróbáltam elhitetni magammal, hogy csak a szakítás miatt érzem ezeket a szokatlan dolgokat. Nem igazán hittem még önmagamnak sem.
-Bejöhetek?.-Célzott arra, hogy még az ajtóban toporgunk mindketten.Nevetettem.
-Persze. Kérsz valamit?-Kis ideig töprengett majd megrázta a fejét.
-Téged.-Gyengéden ejtette ki, és rajtam két érzés uralkodott el: düh és idegesség.
-Nos..-mondtam zavartan. -Az nem fog menni.-jelentettem ki határozottam.
-Miért? -Kérdezte vádlóan, szája remegett az elfojtott idegtől. És sem mertem képzelni mi lesz ha megtudja...
-Többé nem, mert vége. -A szívembe nagy fájdalom nyilat.Nem tudtam elhinni, hogy pont így kell véget vetni két évnek. És tényleg az "így"-en van a hangsúly. nem tetszik a mód, kizár a hideg és elönti a szívemet az apropó iránt érzett ellenszenv.
De elengedtem. Már nem szívom vissza a szavaimat, nem is tenném, ha lehetne se.
Arca zárkózottá, majd felderengett rajta a megértés.
-Vége?-Hangja már vészjóslóan dühös volt. Nem foglalkoztam vele. Sóhajtottam.
-Vége.-suttogtam elhalóan.
-De hát miért?-hangjában egy pillanatig hitetlenkedést és dühöt, és némi kíváncsiságot véltem felfedezni.
Lassan léptem be a konyhába és mentem el az asztalig, miközben James továbbra is mozdulatlanul várt engem.
Visszafelé már a telefonommal együtt mentem, és lázasan igyekeztem kikeresni a tegnapi képeket.
Megmutattam a képeket, amit tegnap este készített az egyik legjobb barátnőm Lilian. Szórakozóhely +fű+csaj+ James....
-Megcsaltál. Vége. Szakítok veled.-Tényszerűen közöltem, mintha éppen a legújabb baseballhírekről beszélgetnénk. Nem hagytam időt neki a szánalmas könyörgésre és magyarázkodásra, kiléptem mellette a szabadban.
Laza, könnyed anyagú lila spagettipántos felsőt és egy világoskék koptatott farmert viseltem. El is felejtettem: kissé telt vagyok, hosszú dús vörösesbarna hajam, és furcsa-kék szemeim vannak. Nem igazán szoktak belenézni. A bőrömet tekintve elég fehér vagyok. Szeretem az extrém ruhákat és mindig a kedvem szerint öltözködök. És vannak úgynevezett fűzős-napjaim, amikor csak fűzőt vagyok hajlandó felvenni.
A hajam azonnal az arcomba csapódott, és akaratlanul is összerezzentem a hideg szél érintésétől a bőrömön.Már halottam James hangját a hátam mögött.
-Kérlek..Scar..ne legyél ilyen. Nem is emlékszek erre.-Hangja elég fájdalmasan csengett, de én már nem tudtam ennek bedőlni. Nem emlékezik erre??!! És ez jelent bármit is azon kívül, hogy mekkora egy barom??
Láttam, hogy a düh elhomályosítja a látását, ujjperceit kifehéredve szorítja törékeny telefonomra. Közelebb lépett és én megijedtem.
-Sajnálom döntöttem. Már így is illékony volt a bizalom irántad.-Hangon határozottan csengett.
-Tee..szemét ribanc!!! Lépett felém közelebb dühtől szikrázó szemekkel. Én ösztönösen hátráltam.
-Ezért....-Nem folytatta, de keze lendült és eltalált. Sikítva rogytam guggolásba, kezeimet előretartva akadályoztam meg, hogy tiszta ruhámon ocsmány barna folt éktelenkedjen. Gyorsan álltam fel és futni kezdtem az erdő felé, miközben elmém azt fontolgatta, hogy biztos jó ötlet-e erre menni. Mert ha erre jön...
Rémültem futottam ki a kapun, a tisztás felé -legnagyobb félelmem és gyanúm beigazolódott, mert James követett.Átkozódva, és kiabálva szaladt utánam, és sajnos kettőnk közül mindig ő volt a jobb futó. Hátranéztem és már vele néztem szempárbajt.
-Scar...-Kezdte volna enyhíteni a haragomat és vele együtt saját bűntudatát. Egyik lábáról a másikra áll, de én közbevágtam.
-Nem. Nem érdekel, amit mondatsz!!! A cuccaidat összeszedtem. Vége!!! Fogadd el.Hagyj engem békén, nem akarok veled beszélgetni!! Megcsaltál és még te vagy az akinek feljebb áll és pofont osztasz?!!!!!-Hangon elég hisztérikusan csengett, és egy lépést tettem felé.
-Hogy képzeled ezt te James?? Mi a fészkes fenéért szórakozol velem? Fogd a cuccaidat és menj!!!-James szemei kikerekedtek, és hátrálni kezdett.
Fehér pólóban volt, és farmerban, alakját tökéletesen kiemelte ez a fajta öltözék mindig. Máskor talán ellágyultam volna, de most semmi ilyesmi nem volt.Főleg, hogy szemeiben semmiféle megbánást, vagy szomorúságot nem láttam.Dühöt annál többet.
Felém lépett és nagy valószínűleg újra meg akart ütni, de én kitértem elötte és egy jól irányzott rúgással a térdhajlatába elgáncsoltam. Sajnos nem volt teljes a diadal, mert csal féltérdre esett. Magamban szántam, hogy miért nem tud büszkeséggel és nemes erkölcsökkel távozni a színről. Két évet így lezárni...hát mindenesetre a véleményem gyökeresen megváltozott róla. Annyi szent!
-Hagyj!!!-Kiáltottam, és a fák visszhangozták.
A pillanat törtrésze alatt állt fel és lépett felém. Száját követelőzően az ajkaimra szorította és hevesen átölelt. Undor. Düh. Kétségbeesés. Erősebb mint én. Próbáltam ellökni de nem hagyta, éreztem hogy ágyéka az enyémnek feszül. Máskor egészen biztos nem így reagáltam volna..Minden erőmet bevetve egy kis távolságot toltam rajta, és elkezdtem sikítani.
-Segííítsééég!!-Ahogy egyre lentebb haladt egyre kétségbeesettebb lettem, hely nem volt hogy védekezzek, kezei bilincsként fogtak körül, és húzta le a felsőmet.
Nem!!Nem!!Nem. Nem akarom. Nem hiszem el, hogy képes lenne megerőszakolni.Hogy teheti??!! Egy mocskos szemét...!!
-Hagyj békén, nem akarlak!!-Könyörögtem és szememből a könnyek potyogni kezdtek.
Ő meg csak ledöntött a fűbe, és nevet.
-Nem azon múlik, hogy te mit akarsz!! Az enyém vagy.-Suttogta, és kirázott a hideg.
-Te is akarsz engem, ne tagadd.-Lehelte a fülembe.
A hideg elektromos szikrák futottak a bőröm alatt. Undorodtam tőle.Legszívesebben itt helyben megöltem volna, akkora haragot, sőt gyűlöletet éreztem.Testemben a görcs egyre nagyobb lett, egyre hangosabban kiabáltam.
És ő nem hagyta abba. A könnyeim összemosták a tájat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése